A lúdtalp kialakulása, kezelése és megelőzése
A LÚDTALP KIALAKULÁSA
A lúdtalp önmagában sem egy kellemes dolog, mégis sokan nem foglalkoznak vele. A hosszú távú hatásait nézve viszont elég fontos lehet a megfelelő kezelés és odafigyelés! Kialakulásának okai nem minden esetben fogható genetikára!
 
Régen miért nem volt ilyen gyakori jelenség?
 
Régen vidéken a gyerekek, az emberek nem tehették meg, hogy minden nap mindig cipőben járjanak. Sajnos nem volt rá pénzük, így csak télen és ünnepekkor vagy templomba vették fel cipőiket. Tehát tavasztól ősz végéig mezítláb szaladgáltak. Ennek rengeteg jótékony hatása volt. A különböző felületek, melyekkel a talpuk érintkezett más-más hatást gyakoroltak-, különbözőképpen „masszírozták” talpukat. Ennek eredményeként nem csak a reflexzónák voltak megfelelően stimulálva már gyermekkoruktól kezdve, de a talp megfelelő ívelése is könnyebben megmaradt, a talp izmai nem tudtak „ellustulni”.
 
Amint az emberiség számára könnyen elérhető tömegcikké vált a cipő, köztük is az egyenes- lapos talpúak, rohamosan kezdett el nőni a lúdtalppal küzdők száma. Mind a gyerekek, mind a felnőttek körében mára már népbetegségnek számít.
Az egyenes talpú, lapus cipő épp úgy nem adja meg azt az ívelést, amire a talpnak szüksége van mind hosszanti, mind kereszt irányba, mint a gagyi rossz belső kialakítású tucat lábbelik.
 
A társadalom krónikus testsúlynövekedése sem segít a dolgon, hisz a test teljes súly a talpon összpontosul, ott is három pontban, melyhez szükséges a talp kétirányú ívelése. (A három pont: sarokcsont gumója, az első és ötödik lábközépcsont feje)
A folyamatos cipőhordásnak köszönhetően elfelejtettek az izmok megfelelően tartani, mely komoly problémákhoz vezethet. Egy egyszerű bokabedőléstől (a belső boltív eltűnése) kezdve a lábfejnél kialakulhat bütyök, kalapácsujj is, de ha feljebb megyünk, a test egészére kihat a nem megfelelő súlyeloszlás. Térdfájás és torzulás, csípő-, derék- és hát fájdalom, rossz testtartás, gerincferdülés. A derékfájás könnyedén átléphet egy deréktáji gerincsérvbe, ha nem figyel az ember az egyre komolyodó intő jelekre!
 
A talp izmainak folyamatos edzése és tornáztatása valamint nyújtása elengedhetetlen a mai embernek, mégis oly kevés figyelmet szentelünk ennek a fontos testrésznek.
 
A LÚDTALP MEGELŐZÉSE, KEZELÉSE
Ha megnézzük, hogy mekkora teher, milyen kicsi területen összpontosul, rájövünk, hogy talpunk és lábunk izomzata nem egy elhanyagolható dolog. Egy rossz testtartás is komoly problémákat tud szülni. Gondoljunk bele, ha rendszeresen rosszul tartjuk a felső testünket, előbb vagy utóbb a derekunk, aztán a térdünk, majd később az alsó lábszárunk és a bokánk is kegyetlenül fog fájni.
 
A rendszeres helyes testmozgás nem elhanyagolható dolog a megelőzés szempontjából sem. A teljes test átmozgatásába a talp edzése is beleszámít, hisz ha a talp izmai ellustulhatnak, könnyedén bekövetkezhet egy bokasüllyedés, mely a lúdtalp első lépése.
 
Amennyiben már megvan a baj, fokozottan kell a talp edzésére fókuszálni!
 
Ilyen helyzetben szokták az orvosok javasolni a lúdtalp- betétet, mely valóban hasznos és csökkenti a fájdalmat, viszont nem szabad elfelejteni, hogy a betét csak tüneti kezelést ad! Valódi eredményt elérni csak energia befektetéssel lehet. Vagyis, ha túlsúlyról is szó van, akkor fogyni kell. Ha a lábfej izomzata nem elég erős, akkor edzeni kell különböző tornagyakorlatokkal és minél többet kell mezítláb járkálni. (erre tökéletesek az egyre divatosabb mezítlábas parkok).
 
Horti Csenge, Masszázs és Terápia